A rémálmom egy olyan világban ébredni, mint ez. Gyakran érzem azt, mintha súlytalan lennék, könnyed minden. Olyan belassultan könnyed, mint amikor még nem ébredtem fel teljesen és nem tudom teljesen lereagálni dolgokat. Először azt gondoltam, hogy ez valami rossz jel lehet, valami intő figyelmeztetés, amit komolyan kell venni. Később ahogy múltak a napok, úgy szoktam hozzá a helyzethez és a változással járó új érzésekhez. Már-már ott tartottam, hogy sikerült szinte bemagyaráznom magamnak, hogy ez tulajdonképpen normális, én is normális vagyok és alapvetően nincsen baj azzal, amit csinálok.
Néhány napja viszont azt vettem észre magamon, hogy félek kissé attól, hogy később csak bonyolódni fognak a dolgok körülöttem. Rájöttem, hogy ilyesmiről szinte teljesen értelmetlen a kortárs barátokkal beszélni. Hiszen vagy nem is értik, hogy miért lehet ez téma, vagy rosszabb esetben még azt se értik, hogy egyáltalán miről van szó. Pedig nagyon egyszerű az egész. A boldogság hajszolásának különböző formáit próbálom megérteni. Leegyszerűsítve a boldogság egy harmonikus, elégedett állapot, melyben nincsen jelen a hiányérzet - egyszerűen úgy jó ahogy van.

Alapvetően kétféle stratégia van ennek elérésére, mindkettő ugyanakkora önbecsapás, csak az egyik társadalmilag elfogadottabb. E szerint lehet DVD lejátszód, nagy képernyős tévéd, jakuzzid, mp3 lejátszós telefonod és még egy halom szemét, amire - ha őszintén belegondolsz- valójából az égvilágon semmi szükséged nincsen, illetve nem lenne, ha egész iparágak csoportja nem törekedne arra, hogy ezt a nem létező hiányérzetet kialakítva nem kényszerítenének fogyasztásra. Fájdalmasan vesztes stratégia ez, hiszen az örömszerzés rituáléi nem ritkán a javak halmozásának mintázataival fonódik össze.
Könnyen belátható, hogy ez előbb-utóbb zsákutcába vezet. Irigylem azokat az embereket az egyszerű önfeledt életükért, meg hogy képesek megvalósítani azt az álmot, melyet mindannyian dédelgetünk, hogy ugyanis ha nem veszünk tudomást a kellemetlenségekről, akkor azok maguktól elmúlnak. És miért ne tehetnénk ezt? E logika szerint a másik - és igazából az egyetlen - út, amikor önző módon nem a külső világot alakítjuk át a vágyaink szerint, hanem egyfajta belső megbékéléssel és csendes szemlélődéssel elfogadjuk azt a gyermekien őszinte tényt, hogy a Föld egy határtalanul csodálatos hely és önmagában ez egy hatalmas ajándék, hogy itt élhetünk együtt.