Sep 23rd, 2007
Egy kis történelem
A Microsoft az Apple cég operációs rendszerének alapötletét felhasználva kezdte el kifejleszteni az ablaktechnikán alapuló rendszerét, a Windows-t. A rendszer a DOS után forradalmian újnak számított, sikere pedig a konkurenciához képest alacsony árában volt keresendő. Az 1.0-ás után a 3.0-ás rendszer megjelenése jelentett igazán nagy durranást, amikor a konkurens cég majdnem csődbe is ment. Úgy tíz évvel ezelőtt találkoztam először vele a Macintosh-sal. Talán másképp alakulnak kicsit a dolgok, ha az első élményem nem a már akkor is elavultnak számító OS 7-hez kötődik. Ekkor még képtelnek voltak a preemtive multi-tasking bevezetésére, illetve egy normális kernel megírására. És igazából most is képtelenek erre, ahelyett inkább egy csapattal kifejlesztették nyíltforrású ingyenes cuccokból a MacOS X kernelt, a Darwin-t. Mindenesetre már ránézésre is rossznak tűnt az egész rendszer, sőt ezt a gépet bemutató tulajdonos is alámasztotta az - ma már tudom - elképesztő dilletantizmusával. Egy sereg dologban viszont irányt mutattak a Macek, ilyen volt a TrueType és egyáltalán, a vektorfontok támogatása, a teljes körű Plug and Play, amikor PC-n még vígan IRQ-kat és DMA-kat állítgattunk, a teljesen “objektumorientált” desktop megközelítés (driver telepítése annyi, hogy az ikonját belevonszolod a System folderbe), peer-to-peer networking kb. nyolc kattintással akkor, amikor PC-n a legjobb alternatíva a NetwareLite vagy a Novell DOS volt, ergonomikus billentyűzet, több monitor egyidejű támogatása és még sorolhatnám.
Az Alma hanyatlása nagyjából a Windows, elsősorban a Windows 95 elterjedésével párhuzamosan kezdődött: attól kezdve, hogy x86-ra is megjelent egy aránylag könnyen kezelhető operációs rendszer, óriási piac nyílt meg a hardver- és szoftvergyártók számára egyaránt, ennek köszönhetően ez a platform nagyságrendekkel gyorsabban tudott fejlődni, míg a Mac mindig is egy zárt beszállítói körrel rendelkező, belterjes környezet volt, ami nem épp kedvező talaj az innováció számára. Ekkor persze már keményvonalas Windows 3.1 függő voltam sajnos, így nem is foglalkoztam többet az OS-sel, nem is emlékeztem már rá. Az OS 8-9 sorozatok a maguk idejében elég erőteljesen jelezték az Alma lejtmenetét, így nem is baj, hogy kimaradtam belőle.
Szépen lassan, de eltelt az a tíz év. Használtam ezalatt Win 3.1-et, ami csupán egy DOS operációs rendszer alatt futó grafikus felhasználói felület volt. Majd jött 1995 után a Windows 95. A 96-ban kiadott Win 95 Second Edition emlékszem szinte teljesen beszerezhetetlen volt, így ez kimaradt az életemből. Valami azt súgja, igazából nem vesztettem ezzel semmit. 1998-ban megkaptam a Windows 98-amat, majd 99-ben a Win 98 SE-t. Ezek csodálatos évek voltak, éveztem hogy lépést tartok a korral. Az ezredfordulón dedütált a Windows Millenium, nyilván én se hagyhattam ki. Egyébként szerintem ez volt a legjobban sikerült verzió, furcsa érzés visszagondolni, hogy 16 MB RAM-mal is megelégedett.. Nem sokkal később átálltam a Windows 2000-re. Igazából innen kezdődtek a problémák. valószínűleg nem csak a rendszer hibái miatt, hanem mert kezdtett zavaró lenni egy-két dolog, ahogy egyre jobban értettem a gépekhez.
Sosem értettem például, hogy miért indulnak el maguktól bizonyos segédprogramok, amiket nem kértem erre. De nem zavart a dolog a rendszerkonfigurációs segédprogrammal hetente rendet raktam. Majd egyre többet kellett vírusírtanom, végül folyamatosan futnia kellett a védőprogramnak, ha nem akartam, hogy összeomoljon a rendszer. Sebaj gondoltam, biztos ez is normális. Idővel persze elegem lett a 35-40 másodperces Alt-TAB várakozásokból, a teljesen váratlanul leálló, csak kikapcsolással újra indítható Windows-ból, ás az “Ismeretelen hibát észleltünk, dobj egy mailt a Microsoft-nak” képernyőkből. De nyilván én vagyok a hibás gondoltam, így inkább képeztem magam, hogy jobb user legyek.
2001-ben jött Windows XP (2001) (Experience; XP). Vártam már, mint a megváltót. Biztosak voltunk benne, hogy meghallgattattak imáink és ennek eredményeképpen a redmondi cég megajándékoz minket egy használható csodával. Hiszen a nevében is benne van, élményt igértek nekünk. Hát meg is kaptuk szépen. Rutinná vált, hogy egy óvatlan telepítés után néhány programot újra kell telepíteni, mert valami dll-t felülírt amit nem kellet volna… ja - és igazából ezen már csak nevetni lehet - újra is kell ilyenkor indítani. Különösen azt szeretem, amikor kis frissítésnek aposztrofálják a nagy biztonsági hibák javítását az újabb és újabb javítócsomagokban.
Az OSX új alapokra (a fentebb már említett Darwin) épülő és egészen tűrhető fejlesztés, néhány nagyon előremutató és jól használható megoldással, mint pl. a Spotlight, az asszociatív mappák, vagy a GUI sok újítása (futó alkalmazások snapshot nézete stb.), vagy a kedvencem, az Exposé. A stabilitásával kapcsolatban pedig nem nagyon hallok panaszt. Néhol valóban szájbarágós és gyermeteg a megközelítés, amit megvalósít, de a marketingfókusz mindig is a számítástechnikát szükséges rossznak tartó felsőközéposztálybeli sznobok csoportja volt, míg az “IBM kompatibilis” PC más irányból, a kockafejű bitbuherálók világából indult, és onnan fejlődött egyre felhasználóbarátabb eszközzé.
